KOZÁRMISLENY SE

handball team

    A labda és a közösség is nagyon hiányzik 2020.03.23. 00:00

    A kényszerszünet első hete még egész könnyen lement csapataink számára, persze mindenki tisztában van vele, hogy a folytatás sokkal, de sokkal nehezebb lesz. Az már most érződik, hogy a labda és a közösség mindenkinek nagyon hiányzik. A Kozármisleny SE elnökével, az NB I. B-s felnőtt együttesünk vezetőedzőjével, Kovács Tamással beszélgettünk.

    A labda és a közösség is nagyon hiányzik

    – Ez a helyzet senkinek sem könnyű, edzőknek, játékosoknak, vezetőknek sem. Hirtelen félbeszakadt a bajnokság, s egyelőre senki sem tudja, mit hoz a jövő.

    – Az első hét viszonylag gyorsan lement, a lányok megkapták a házi feladatokat Vadász Ildikótól, erőnléti edzőnktől. Pénteken mindenki elküldte nekem, hogy mit csinált, milyen munkát végzett a héten. Mint kiderült, izomlázuk van a lányoknak, Ildi tehát jól odapörkölt nekik, de nem is baj, hogy így történt, mert most három hét szünet következett volna, amelynek az első hetében amúgy is egy kis alapozást végeztünk volna – fogalmazott Kovács Tamás. – Az edzők, a játékosok otthon vannak, az irodában viszont nem állt meg az élet, délelőttönként dolgoztunk bent, vannak, voltak még adminisztratív teendőink.

    – Azért nagyon más így az élet!

    – Tartjuk a kapcsolatot mindenkivel a Facebookon keresztül, de már most érezhető, hogy a labda és a közösség nagyon hiányzik. Bár mindenki beszél mindenkivel, mindenki tud mindent, azért ilyenkor abszolút kiderül, hogy mennyire társas lények vagyunk: hiányoznak a személyes találkozások, egymás megölelése.

    – Ez az egyedi helyzet különleges megoldásokat kíván, játékot szerveztünk a szurkolók és a játékosok számára is.

    – Fontos, hogy a játékosok motivációját ebben a helyzetben is fenntartsuk, hiszen senki sem tudja, mikor jelentik be, hogy újraindul a bajnokság. Az élet nem áll meg, mindenkinek készülnie kell. A szurkolóink érdeklődését, figyelmét is szeretnénk lekötni, ezért az első játékot nekik szerveztük a Facebookon. Ebben egy–egy játékosról felteszünk egy gyerekkori képet, s ki kell találni, hogy kiről van szó. Emellett van egy belső játékunk is, Vig Vivi kérte, hogy csináljunk nekik is valamit. Ebben mindenki írt magáról egy kis vicces, rövid önéletrajzot, ez alapján kell kitalálni, hogy kiről szólhatnak a sorok. Jó sztorikat olvastam, nagyokat nevettem az olyasmiken, mint például hogy valaki pufók volt kiskorában, s könnyebb volt ruháztatni, mint etetni… Ennek a játéknak köszönhetően a csapattársak még jobban megismerhetik egymást, olyan dolgok is kiderülhetnek, amelyekről eddig esetleg nem is esett szó. Én mindig pozitív szemléletű ember voltam, a legjobbat próbálom kihozni a legrosszabból is, s most így teszek ebben a helyzetben is.

    – Mit szeretnél: ha folytatódna a bajnokság, vagy ha most pontot tennének a végére?

    – Sportolók, sportemberek vagyunk, természetesen azt szeretnénk, ha minden a pályán dőlne el, nem a zöld asztalnál. Az se lenne baj, ha emiatt egymásra torlódnának a meccseink. Benne van, benne volt a pakliban akár egy jobb helyezés is, mint a jelenlegi harmadik pozíciónk… Ugyanakkor ebben a szituációban, azt kell mondjam, mindez másodlagos. Átértékelődnek ilyenkor a dolgok. Persze ugyanúgy, ahogy az autószerelő, aki szereti, ha a munkája végén csillog-villog az autó, úgy mi is azt szeretnénk, ha a szezon végén minél szebb érem csillogna a nyakunkban. Meglátjuk, mi lesz.

    – Egy biztos, nem lesz könnyű a következő időszak.

    – A Vadász Ildi-féle programból van még egy hetünk, utána szerintem küldök labdákat és más eszközöket a lányoknak otthonra, mert máshogy nem fogják kibírni. A legnehezebb az lenne, ha most lefújnák a bajnokságot. Négy hónapra leállni nagyon nehéz, azt négy hónap alatt tudnánk visszahozni. Már az is jó lenne, ha legalább edzéseket lehetne tartani, s akkor beiktatnánk edzőmeccseket is. A jelenlegi helyzet ellen nem tudunk tenni, alkalmazkodnunk kell, mindig ezt szoktam mondani a lányoknak. Azt azért sajnálom, hogy a Vasas elleni rangadót nem tudtuk lejátszani, mert úgy éreztem, jó formában vagyunk. Ugyanakkor elképzelhetetlen lett volna az a meccs a szurkolóink nélkül… Bevallom őszintén, most már a feleségemnek, Kovácsné Bareith Juditnak és nekem is viszket egy picit a tenyerem, szerintem mindketten szívesen meccselnénk, de arra még várnunk kell egy darabig. Addig is többet foglalkozunk magunkkal, ami megint csak egy pozitív hozadéka ennek az egyébiránt elkeserítő helyzetnek.