KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Bronzérmes lett U21-es csapatunk! 2018.05.21. 00:00

    Rangadóval zárta a szezont U21-es csapatunk, amely a NEKA U21-es együttesét fogadta. Nagy volt a tét, az ezüstéremért küzdöttek az ellenfelek: végül a vendégek nyertek, akik ezzel másodikak lettek, Gyulay László tanítványai pedig bronzéremmel fejezték be az idényt.

    Bronzérmes lett U21-es csapatunk!

    Szép volt, lányok!

    Bár a szezon utolsó meccsén nem sikerült legyőzni a NEKA együttesét, az eddigi eredményekért és a megszerzett bronzéremért csak dicséret illeti U21-es csapatunkat. Gyulay László tanítványai ezen a bajnokin is mindent beleadtak, sokáig nyílt volt a mérkőzés, ám végül a vendégek felülkerekedtek.
    Nagy csatában maradtunk alul a NEKA-val szemben, de úgy érzem, így is hasznos és szép szezont zártunk – értékelt Gyulay László edző. – Negyvenöt-ötven percig fej-fej mellett haladtunk, de az egész meccsre jellemző külső nyomást már nem bírtuk el a végére. Mindent egybevéve büszkék lehetünk az idényre és a bronzéremre, mert rengeteget fejlődtek a lányok, és ez mindennél fontosabb, még az eredménynél is!

     

    Kozármisleny SE U21 – NEKA U21 21-28 (11-11)
    Női kézilabda NB II. Dél-nyugati csoport. Kozármisleny SE U21: VUKMANN – Acsai, KOVÁCS V. 6, Menyhei Cs. 2, Humel 1, Leitner 5, Menyhei R. 1. Csere: Vaskó, Büki, Takács, Schuszter, RÉTI 1, Lazic 1, Szabó B., Zente, Zeba 4.

    Edző: Gyulay László.