KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Csattanónak kínai figura 2019.04.12. 00:00

    Felejthetetlen mérkőzést, óriási izgalmakat, és ahogy illik, utolsó másodperces csattanót hozott a megyei rangadó: az első félidőben sehol sem voltunk, a másodikban viszont hatalmasat küzdöttünk, s végül egy góllal nyertünk a Mohács ellen.

    Csattanónak kínai figura

    Arra a kérdésre, hogy mi volt velünk a megyei rangadó első félidejében, talán sohasem kapunk választ. Mindenhol voltak a lányok, csak nem a pályán – legalábbis fejben biztosan nem. Egész egyszerűen semmi sem működött. Támadásban folyamatosan szórtuk el a labdákat, ha pedig lövésig jutottunk, abban sem volt sok köszönet. Védekezésben még úgy-ahogy álltuk a sarat, igaz, a jó kapusteljesítménnyel is hadilábon álltunk. Mindennek az volt az eredménye, hogy a 22. percben még csak három gólnál tartottunk. Háromnál! Ellenfelünk viszont sokkal eredményesebben játszott, így aztán a félidőre hétgólos előnyre tett szert.
    Nagyon mélyen voltunk.
    A szurkolóink viszont nem adták fel. Ahogy mi sem. A második félidő pedig pont az ellentétje volt az elsőnek: ezúttal velünk szaladt a szekér, a mohácsiaké pedig leblokkolt. Iszonyú energiákat emésztett fel, hogy ledolgozzuk tetemes hátrányunkat, de sikerült: 8-15-ről visszahoztuk a meccset, s egyszercsak 16-16-ot mutatott az eredményjelző. Vig fogott, mint a légypapír, végre ültek az átlövéseink, a szélekről is jöttek a gólok, hatékony volt a védekezésünk – működött minden.
    De ezzel még nem nyertük meg a meccset. A nagy üldözésbe ugyanis belefáradtunk egy kicsit, a Mohács pedig újra erőre kapott, s ismét kétgólos előnyre tett szert. De ekkor már érezni lehetett, hogy nem nyerhet! Újra egyenlítettünk, s tizenhat másodperccel a vége előtt mi támadhattunk a győzelemért: Grénus betört a jobbszélen, a kapu helyett középre dobta a labdát, ahol a levegőben úszva jött Palotás, a labda pedig a kapuban landolt a kínai figura végén – 22-21! A csarnok majd felrobbant, ez egy csodálatos pillanat volt!
    Győztünk!
    – Egy dolog volt, ami mindent vitt: a kék szív! Gyakorlatilag a szívinfarktus határáig vitt ma el a csapatom – értékelt vezetőedzőnk, Kovács Tamás. – A szezon leggyengébb első félidejét játszottuk. Gyakorlatilag egy jó megoldásunk sem volt. A félidei hétgólos mohácsi előny teljesen megérdemelt volt. A második félidőben azonban elkezdtünk védekezni és kapuból is jött a teljesítmény. Nyolcgólos hátrányban sem álltunk meg. Halász révén felgyorsult a támadójátékunk és szép lassan utolértük a vendégeket. Ekkor azonban ők tudtak megújulni, de az időkérés rendezte a fejeket és hihetetlen akaraterőről téve tanubizonyságot az utolsó két és fél percet 4-1-gyel abszolváltuk. Ami külön öröm volt számomra, hogy ebben az időszakban is tudtunk jó döntéseket hozni. Az utolsó másodpercekben kínai figurából szerzett gól pedig mesébe illő. Gratulálok Füzesi Ferenc csapatának is, mert igen komoly ellenállásra kényszerített. A legnagyobb gratulációm azonban CSAPATOMNAK szól, amely végig hitt magában és ez győzelmet ért! Köszönjük az extra hangulatot, igazán jó hírverése volt ez a kézilabdának!
    – Az első félidei mennyországból az utolsó percre a pokolra süllyedtünk – fogalmazott Füzesi Ferenc, a mohácsiak mestere. – A játékosaim az év legjobb mérkőzését produkálták, nagyon elégedett vagyok velük. Jó meccset csináltak, odatették magukat.

     

    Kozármisleny SE–Mohácsi TE 1888 22-21 (6-13)
    Női kézilabda NB I. B, Nyugati csoport. Kozármisleny, 500 néző. Vezette: György Kata Alexa, Horváth Alexandra. Kozármisleny SE: Radochay – Grénus 3, Gulya 2, Szemmelrock, Polics 3/1, Palotás 8/1, Schäffer 1. Csere: Vig (kapus), Halász 3, Ragoncsa, Markovics 2, Linder, Leitner, Péter P., Tóth T. Vezetőedző: Kovács Tamás. Mohácsi TE 1888: Nagy T. – Takács 2, Spán 5/1, Berta 4, Hahner 2, Kaló 1, Bozsovics 2. Csere: Martinov (kapus), Dittrich 1/1, Ilyés 3, Kónya 1. Vezetőedző: Füzesi Ferenc.
    Az eredmény alakulása. 4. perc: 1-3, 19. perc: 3-9, 25. perc: 5-12, 43. perc: 12-15, 49. perc: 16:-16, 57. perc: 18-20, 60. perc: 21-21.
    Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2.
    Kiállítások: 10, ill. 10 perc.

    További eredmény: NEKA–Gárdony-Pázmánd 29-23.