KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Elindult az U12-es Gyermekbajnokság is 2020.10.06. 00:00

    Vasárnap Komlóra utaztak csapataink, hogy összemérhessék tudásukat ellenfeleikkel a 2020-2021-es szezonban is 

    Elindult az U12-es Gyermekbajnokság is

    Két csapat indult útnak a vasárnapi napsütéstől kísérve, ennek megfelelően egy mérkőzést kivéve végig volt mislenyi csapat a játéktéren. A sormintát a fiatalabbik “Fehér” gárda kezdte meg a házigazda Komló Sport KC ellenében, hogy aztán átadhassa a stafétát a “Kék” gárdának a Harkányfürdő SE elleni összecsapáshoz, majd érkeztek újra a “Fehérek” a Pécs ellenében. A megyeszékhely csapata ezt követően maradt is a pályán, hogy ismét a misleny ellenében játszanak, ám ezúttal a “Kék” csapattal mérték össze tudásukat.  

    Kovács Enikő értékelte övéi (Kozármisleny SE-Fehér) teljesítményét: Idősebb korosztály ellen játszani mindig kihívás. Most sem volt ez másként. Amit a játékosaimtól kértem, megvalósították a pályán. Különösen örültem, hogy a szélső posztokon játszók is bátran vállalkoztak. Hiányzik a meccs rutin, látszik, hogy kevés éles szituációban volt részünk idáig. Az önbizalom még kicsit alacsony szinten van, dolgozni fogunk rajta a jövőben is.  Gőzerővel készülünk, tanulunk tovább!”

    Kozármisleny SE-Fehér - Komló Sport KC 8-19 (4-9) 
    PSN Zrt. - Kozármisleny SE-Fehér 17-8 (8-3) 

    Kozármisleny SE-Fehér: Tajti - Almási, Csiki, Brigovácz, Hamarics-Fejes, Fazekas, Jancsó, Horváth, Szugfill, Takács, Mohai, Tajti, Werner, Vadasy 
    Edző: Kovács Enikő 

     

    Tatai Tamás a Kozármisleny SE-Kék csapatát vezette: “Az első mérkőzésen jó védekezésből adódóan könnyű gólokat szereztünk lerohanásokból. A második mérkőzésünkön sem forgott veszélyben a 2 pont megszerzése, viszont intő jel lehet a jövőre nézve 5-10 perc formahanyatlás, dekoncentráltság, elsősorban fáradásból adódóan. Szorosabb mérkőzéseken ez már nem férne bele. Gratulálok a lányoknak, ügyesek voltak!”

    Harkányfürdő SE - Kozármisleny SE-Kék 3-36 (0-15) 
    Kozármisleny SE-Kék - PSN Zrt. 24-15 (10-4) 

    Kozármisleny SE-Kék: Böröcz - Bohner, Egry, Jarjabka, Kóródy, Lasztóczi, Szép, Nóránt, Pintér 
    Edző: Tatai Tamás