KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Élvezi a bizalmat, élvezi a játékot! 2021.03.19. 00:00

    „Jövőre jó lenne megnyerni a bajnokságot!”

    Élvezi a bizalmat, élvezi a játékot!

    A közelmúltban kétéves szerződést kötöttünk az élvonalt is megjárt beállónkkal, Tobak Lucával. Huszonöt éves játékosunk nagyon jól érzi magát nálunk, úgy érzi, Kozármislenyben minden adott ahhoz, hogy nemsokára ismét az NB I-ben játsszon.

     

    Tavaly májusban már velünk együtt dolgozott Tobak Luca, aki a Szent István csapatától érkezett hozzánk. Pályafutását Hosszúhetényben kezdte, innen került 2010-ben a fővárosi együtteshez, ahol hat évet töltött el, majd másfél szezon következett Orosházán az NB I. B-ben, ahonnan visszakerült a Szent Istvánhoz – ott töltött utolsó idényében az élvonalban kézilabdázhatott.

    – Több szempontot is mérlegeltem akkor, amikor tavaly a Kozármisleny mellett döntöttem – mesélte Luca. – Egyrészt szimpatikusak voltak azok a tervek, amelyeket Kovács Tamás akkor felvázolt, hiszen az NB I-be jutás a cél. Sokat jelentett, hogy itt van a csapatnál Zdenko Kordi, aki egy nagyon felkészült, kiváló szakember, érti a dolgát. Emellett az is fontos volt a számomra, hogy közel lehetek az otthonomhoz, mégis magas szinten kézilabdázhatok.

    Luca szerint kiváló a háttér, remek a csarnok, kifogástalan körülmények között dolgozhat a csapat. Egyvalami „rondított” csak bele a jelenleg szezonba, az pedig a koronavírus-járvány. A pandémia miatt szinte minden bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált, ami meg is látszott a teljesítményünkön.

    – Nincs már mit tenni, ebből a szezonból még kihozzuk, amit tudunk. Annak ellenére, hogy elég szokatlan hónapokon vagyunk túl, úgy érzem, sokat fejlődtem. A csapat is sokat lépett előre: amikor az edzőváltás történt, eleinte nem pontosan értettük, mit szeretne Zdenko Kordi, de mostanra minden letisztult, és szerintem már vissza tudjuk adni a pályán azt, amit a Mester látni szeretne.

    Az biztos, hogy Lucától többnyire azt kapta vissza, amit látni szeretne, különben nem kötött volna vele újabb szerződést a klub. Beállósunk egyik nagy erénye, hogy védekezésben és támadásban egyaránt használható, nem mellesleg motivált, vannak céljai.

    – Mindenkinek, aki játszik, az a célja, hogy az élvonalban szerepelhessen. Nekem is ez a célom. Úgyhogy jövőre jó lenne megnyerni a bajnokságot! – mondta Luca.

    Legyen így! Sok sikert kívánunk Neked kozármislenyi színekben!

    Hajrá, Misleny!