KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Főpróba – első felvonás 2018.09.07. 00:00

    Célegyenesbe érkezett felnőtt csapatunk felkészülése: már csak két mérkőzés van hátra a bajnoki rajtig. Az utolsó előttin szombaton a Büki TK-t fogadjuk.

    Főpróba – első felvonás

     

    Kovács Tamás alakulata július 30-án kezdte meg a felkészülést és azóta kilenc edzőmérkőzést játszott. Még két meccs van hátra a bajnoki rajtig.
     
    – Minden rendben?
    Összességében igen – válaszolta vezetőedzőnk, Kovács Tamás. – A felkészülés első négy hete száz százalékosra sikerült. Vadász Ildikó kiválóan állította össze az erőnléti edzéseket. A lányok visszajelzései és a tesztek is azt mutatják, hogy nem nagyon lesz gondunk az erőnlettel.
    – Korábban említetted, hogy volt egy hektikus hetetek. Ezt sikerült rendezni?
    Az ötödik héten több kisebb-nagyobb sérülés és betegség is hátráltatta a munkát. Illetve a napi edzésleterheltség mellett a lányok az edzői feladataikat is ellátták. Sok pihenő ekkor nem volt. Így az azon a héten lejátszott edzőmeccseken kimondottan tompán kézilabdáztunk. Szerdán azonban már mást láttam.
    – Egy héttel a rajt előtt mit tapasztalsz? Javul a forma ezek szerint?
    Kezd letisztulni az, hogy kire milyen feladat, milyen felelősség tehető. A csapat kezdi megérteni, hogy hamarosan élesben kell bizonyítani. Kecskeméten sem játszottunk tökéletesen, de azok a bizonyos hullámvölgyek jól voltak kezelve. Van még két meccsünk, hogy ezt tovább fokozzuk, hiszen éles helyzetben ez lesz a kulcskérdés.
    – Szombaton az NB II-es Büki TK csapata ellen lesz a főpróba?
    Részben, hiszen jövő szerdán lesz Nagyatádon még egy Magyar Kupa meccsünk, így ez a szombati a főpróba első felvonása. Most egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, amelyet sok NB I. B-s játékossal erősítettek meg, de hazai pályán a győzelem mellett az lesz az elvárás, hogy próbáljunk meg ötven-ötvenöt percen keresztül bajnoki szinten kézilabdázni. Ez jelenjen meg a mentalitásban, a sebességben egyaránt. Szerdán pedig egy igen jó csapat ellen, idegenben kell ugyanezt megtenni. Szeretnénk továbbjutni a Magyar Kupában és éles körülmények között hangolódni az SZKKA elleni rangadóra.
    Akkor függöny fel, és jöhet a főpróba első felvonása!
     
     
    Felkészülési mérkőzés:
    Kozármisleny SE – Büki TK
    2018.09.08., szombat, 15 óra 
    Kozármisleny Városi Sportcsarnok