KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Hatalmasat küzdve 2019.02.05. 00:00

    Ifjúsági csapatunk döntetlenre végzett a Mosonmagyaróvár KC ellen idegenben.

    Hatalmasat küzdve

    Leitner Dorináék szombaton keltek útra Lipótra, hogy újra összemérjék tudásukat a Mosonmagyaróvárral. Az ősszel a pontvadászatot ellenük kezdtük meg, méghozzá egy komoly vereséggel: 21-30 -as sikerrel távozhatott ellenfelünk a mislenyi csarnokból. Ezúttal sem számítottunk könnyű összecsapásra, már csak a sérültek, és betegek száma miatt sem. Máshogy gondolták ezt a talpon maradt sportolóink, és hatalmas akarással, küzdeni tudással megmutatták, hogy a sok munka bizony meghozza gyümölcsét, s ezúttal nem hagyták magukat leszakítani egy pillanatra sem. Sőt! A második játékrész derekán még 1-2 találatnyi előnyünk is volt, amit a hazai csapatnak sikerült a záró sípszóig ledolgoznia, ám Gyulay László így is rendkívül büszkén összegezte érzéseit a találkozót követően:

    Hatalmas elismerés illeti meg az egész csapatot! Rengeteg hiányzónk, sérültünk van, szinte minden poszton, ennek ellenére megalkuvást nem tűrően, hatalmasat harcolva sikerült egy pontot haza hoznunk a jó erőkből álló Mosonmagyaróvártól. Végig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, és azt gondolom, hogy ha a szerencse mellénk állt volna, akkor most 2 pontot ünnepelhetünk. Az ősszel 9 góllal kaptunk ki tőlük. Rengeteget melózunk, és küzdünk edzésen is, és már nagyon várom, hogy hazai pályán is bizonyíthassunk, mert a pontjaink 70 %-át idegenben szereztük!

    A lányok legközelebb 2019. Február 16-án lépnek pályára hazai környezetben az Alba Fehérvár KC elleni Ifjúsági I. osztályú mérkőzésen, 16 órakor. Szurkoljunk nekik együtt!

    Mosonmagyaróvár KC - Kozármisleny SE (13-13) 34-34
    Ifjúsági I. Osztály
    Vezette: Borsóné Nagy Tímea, Molnár-Lakatos Ildikó

    Kozármisleny SE: Bocskor, Wichmann - Köpösdi, Acsai 2, Leitner 13, Müllerlei 4, Fledrich, Takács 5, Pocsay 3, Menyhei 3, Humel 4, Lazic 
    Edző: Gyulay László