KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Ismét győzelem 2019.11.28. 00:00

    A Tolna KC csapata látogatott hozzánk hétközi fordulóban

    Ismét győzelem

    Vendégeink a mérkőzésig 3 győzelemmel, és 6 vereséggel álltak, míg mi 4 győzelmet, és 5 vereséget írhattunk ugyan ezen rubrikákba, tehát mondhatjuk, hogy mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Az első találatra 4 percet kellett várni, majd később is helyzetek tömkelege maradt ki, valamint az első játékrész során 2 hétméteres, azonban a védekezés ellensúlyozta a bizonytalan helyzetkihasználást, így a szünetben 8-8 -as állással fordultak a csapatok. Bár a góllövéssel a második 25 perc során is hadilábon álltunk, a védekezés még jobb lett: a félidő során 3 (!) találatot engedélyezett fiatal csapatunk a tolnának, így a 2 pont sorsa nem volt kérdés. 

    Bareith Judit: Ismét hazai pályán léptünk pályára serdülő III. osztályban, a Tolna csapata ellen. Az első félidő szorosra sikerült, de ez nem az ellenfélnek volt köszönhető, hanem saját magunknak. A védekezésünk jól működött, hiszen összesen 11 gólt kaptunk, támadásban viszont rengeteg helyzetet hagytunk ki. Természetesen a győzelemhez gratulálok a csapatomnak, remélem az idei utolsó serdülő III-as mérkőzésről is győztesen jövünk majd le a pályáról.

    Kozármisleny SE - Tolna KC (8-8) 17-11
    Serdülő III. Osztály 
    Vezette: Hullmann, Weinert 

    Kozármisleny SE: Gyarmati, Horváth - Köpösdi 2, Török, Solymosi, Bernhardt 3, Lubiczki, Szabó, Szentes 2, Ostrosics 1, Rigó 6, Tóth, Papp-Szentpáli, Bechtel, Pintér 1, Kun 1
    Edző: Bareith Judit