KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Itthon tartott pontok 2020.02.13. 00:00

    Serdülő csapatunk a Siófok KTC Kft csapatával csapott össze

    Itthon tartott pontok

    Nem a terveink szerint indult a mérkőzés. A Balaton parti gárda szerezte a találkozó első, majd második találatát is, majd a vezetés tudatában okosan kézilabdázva végig ők vezettek az első játékrészben, sőt, egészen a második félidő 9-ik percéig kellett várnia a hazai publikumnak, hogy utolérjük őket! Ezt követően átvettük a vezetést, és folyamatosan növeltük a különbséget, mely felhízott egészen 8 találatig is, és bár a végén egy kicsit kiengedett a hazai csapat, így is 6 találatos győzelmet sikerült kiharcolni hazai közönség előtt. 

    Bakonyiné Sütő Diána: Az első félidei koncentráció hiányát tükrözte az eredmény is. Amint ezt sikerült rendbe tennünk, meglett az eredménye is. Gratulálok a lányoknak. 

    Kozármisleny SE - Siófok KTC Kft (11-13) 30-24
    Serdülő I. Osztály 
    Vezette: Szászfai, Tasnádi 

    Kozármisleny SE: Nagyvizeli, Mohari - Ócs, Tornyos, Bihari, Kornfeld 8, Teplán, Sasvári, Uhljar, Verebes 5, Varga 8, Takács 4, Kocsis, Grosics 4, Cseri 1, Jarjabka 
    Edző: Bakonyiné Sütő Diána