KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Két pont idegenben 2019.10.10. 00:00

    Serdülő I. osztályban nem voltunk udvarias vendégek

    Két pont idegenben

    Igen jól indította csapatunk az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzést. A félidő felére 5 találatos előnyt építettünk ki, és bár kezdett magára találba a hazai gárda, a szünetre így is megmaradt 4 találatnyi fór. Talán túlzottan is megnyugodtak a lányok a szünetben, ugyanis a második 25 percre az addig látott erőviszonyok, és szerepek teljesen megfordultak. Átvette a játék irányítását a hazai gárda, és lassan, de biztosan elkezdtek zárkózni ránk az eredmény tekintetében is. A félidő derekán nem hogy üldözött minket ellenfelünk, de utol is ért, ám szerencsére megtaláltuk még a visszautat a mérkőzésbe, így ha nehezen is, de begyűjtöttük a győzelmet, amivel pillanatnyilag az előkelő ötödik helyet foglaljuk el a tabellán. 

    Két teljesen ellentétes félidőt sikerült összehoznunk. - Kezdte Bakonyiné Sütő Diána. - Az elsőben szépen működött a védekezésünk, majd rendre eredményesek is voltunk. A szünet után elvesztettük a fonalat, de örülök, hogy a végén mégis csak kikapartuk a gesztenyét. 

    Alba Fehérvár KC - Kozármisleny SE (9-13) 24-25
    Serdülő I. Osztály 
    Vezette: Ihász, Papp 

    Kozármisleny SE: Nagyvizeli - Ócs, Tornyos 1, Kornfeld 7, Teplán 3, Sasvári, Varga, Takács 5, Kocsis, Grosics 1, Cseri 6, Jarjabka 2 
    Edző: Bakonyiné Sütő Diána