KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Kimaradt helyzetek 2019.12.01. 00:00

    Megkezdődtek a felsőházi küzdelmek U14 I. osztályban 

    Kimaradt helyzetek

    Bareith Judit tanítványai immáron az ország legjobb nyolc csapata közt mutathatják meg tudásukat, illetve gyűjthetik a tapasztalatokat. Az régiós besorolású alapszakaszt követően már az ország minden részéről érkeznek az alakulatok, így az első, dabasi fordulón a Debreceni Sportcentrum, és a K.Szeged SE voltak a soros ellenfeleink. Fejesugrás volt ez a sötétbe a csapat számára, hiszen az idei szezonban még egyik alakulattal sem találkoztak lányaink, így a mérkőzések alatt kellett kipuhatolni, kitől mire lehet számítani. 

    A Debrecen ellen indult tehát útjára a labda számunkra a felsőházban. Miénk volt az első találat, majd egészen 10 percig az előny is. Ekkor érte utol csapatunkat a sportcentrum gárdája, ezt követően pedig az “előzést” is bemutatták. Miután magukhoz ragadták az előnyt, már nem is adták azt ki a kezükből. Lassan, de biztosan távolodtak lányainktól, egészen 6 találatos előnyig növelve a különbséget 40 percnyi játékot követően.  

    Egy mérkőzésnyi időnk volt pihenni, és rendezni a sorokat, felkészülni a K.Szeged SE elleni összecsapásra. Ezen mérkőzésen ellenfelünk szerezte az első gólt, amire rögvest válaszoltunk, majd egy gyors ütésváltást követően mi ragadtuk magunkoz a vezetést. A legnagyobb különbség a 28 -ik percben alakult ki, ekkor 4 találatos előnyt számlálhattunk, ám innentől kezdve érkezett a feketeleves: 10 percen keresztül nem találtuk az utat ellenfelünk kapuja felé, míg ők 9 alkalommal mattolták védekezésünket, megfordítva ezzel a mérkőzés állását, eldöntve a két pont sorsát. 

    Bareith Judit: Ma sajnos nem sikerült pontot szereznünk, az ellenfeleink jobban teljesítettek nálunk. Sok helyzetet hagytunk ki, aminek a jövőben a nagy részét gólra kell váltanunk, ha szeretnénk pontokat szerezni. Védekezésben nagyot dolgozott a csapat, de itt is voltak hibáink, amin javítanunk kell. Elkeseredni azonban nincs okunk, ezeken a mérkőzéseken rengeteget tudtunk tanulni, fejlődni, ami a következő fordulókban a hasznunkra lesz. 

    Debreceni Sportcentrum - Kozármisleny SE (8-7) 18-12 
    U14. I. Osztály 
    Vezette: Bába, Horváth 

    Kozármisleny SE: Gyarmati, Horváth - Török 2, Bernhardt 3, Lubiczki, Szabó, Szentes 2, Ostrosics 1, Rigó 2, Tóth, Zubán, Bechtel, Pintér 1, Teplán 1 
    Edző: Bareith Judit

    Kozármisleny SE - K.Szeged SE (11-9) 16-21 
    U14 I. Osztály 
    Vezette: Maródi, Lázár 

    Kozármisleny SE: Gyarmati, Horváth - Köpösdi 1, Török, Solymosi, Bernhardt 2, Lubiczki 2, Szabó, Szentes 3, Ostrosics 1, Rigó 5, Zubán, Pintér 2, Teplán 
    Edző: Bareith Judit