KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Magabiztosan 2019.05.14. 00:00

    Az NBII utolsó előtti fordulójában is magabiztos sikert arattak lányaink.

    Magabiztosan

    A Tam-Bau Tamási KC vendégeként lépett pályára csapatunk vasárnap. A tabella hátsó felében tanyázó csapat így sem nevezhető veszélytelennek, tudták ezt a lányok is, akik bár zsebükben tudhatják már az aranyérmeket, nem vették félvállról az összecsapást. Érezhető volt azonban a fáradtság az előző napi csatából, főleg a védekezésben kerestük önmagunkat, aminek köszönhetően kapusaink is kevesebb segítséget kaptak társaiktól, mint a megszokott. No szerencsére nem volt gond a támadó játékkal, így gólgazdag mérkőzés kerekedett a Würth utcai csarnok közönsége előtt, amiból mi jöttünk ki jobban, így ha sok is volt a kapott találat, a lőtt gólok száma meghaladta azt.

    A tegnapi NEKA mérkőzés még éreztette a hatását, elsősorban fejben voltunk fáradtabbak, ami meglátszott a védekezésünkön, mert nem tudtunk hatékonyan segíteni a kapusainknak. - Kezdett bele Gyulay László. -  A támadó játékunk és a lerohanásaink rendben voltak, bár a befejezéseinkbe néha azért egy kis hiba belecsúszott, de ha az összképet nézzük, akkor nem forgott veszélyben a győzelmünk. Egy forduló van hátra a Balatonboglár ellen, és mindent el fogunk követni, hogy tavaszi veretlenségünket megőrizve tudjunk ünnepelni!

    Tam-Bau Tamási KC - Kozármisleny SE U22 (14-17) 29-34
    NBII Felnőtt, Dél-Nyugat
    Vezette: Ritter András, Sörös Csaba

    Kozármisleny SE: Németh, Vukmann - Acsai 1, Kovács 6, Leitner 3, Pocsay 8, Fledrich, Takács, Menyhei 8, Köpösdi 2, Péter 2, Markovics 2, Réti 2
    Edző: Gyulay László