KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Nyerhető meccs úszott el 2017.03.13. 09:24

    Nyerhető meccs úszott el
    A temérdek hiba ellenére is mutatkozott esély a jó eredmény elérésére. Felnőtt csapatunknak egészen az ötvenhetedik percig volt esélye a pontszerzésre a Győri ETO KC II. otthonában, ahol végül azonban három góllal alulmaradt. A szezon egyik leghosszabb túrája várt március második vasárnapján felnőtt együttesünkre, amely közel négy órát és háromszáz kilométert tett meg azért, hogy meghívhassa soros bajnoki mérkőzését. A győri fiatalok tizenhat ponttal a nyolcadik, míg a mieink tizenkét egységgel a tizedik pozíciót foglalták el, vagyis a Nyugati–csoportban korábban mindhárom érmet begyűjtő kis ETO idén foghatónak tűnik. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy a zöld–fehérekből meglehetősen nehéz felkészülni, hiszen lehetetlen megjósolni, hogy az aktuális találkozón kik kaphatnak szerepet. Ellenben az biztos volt, hogy a felek egymás elleni tizedik NBI/B-s mérkőzésükre készültek, s eddig hat győri győzelem mellett három kozármislenyi siker született. Érdekesség, hogy csapatunk története során eddig még nem tudta bezsebelni a két pontot Győr-Moson-Sopron megye székhelyén, ahol a házigazdák mind a négy alkalommal biztosan fektették két vállra a mieinket (30–18, 35–30, 29–22, 36–21). Nyilvánvaló, hogy a sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak, s ahhoz, hogy lányaink nyerjenek Győrben, Kovács Tamás szerint két játékelemben kellett maximumot nyújtani.

    ETOII-KSE-20170312ÖF01

    Az egyik a védekezés, vagyis a dinamikusan érkező belső emberek időben való megállítása, a másik pedig a visszarendeződés csapategységben való legmagasabb szintű végrehajtása. A kezdősípszót megelőzően volt idő a keretösszeállításokat böngészni, s megállapíthattuk, hogy a hazaiak alapsorából Hudák Anette Emma és Szilovics Fanni hiányzott. Együttesünk kimondottan jól kezdte a találkozót, amelynek hatodik percében már 4–1-re vezetett. Bognár Róbert nem is várt tovább és kikérte első idejét, a rövid megbeszélést követően pedig gyökeres változás állt be: a Rába–partiak nemhogy utolérték lányainkat (10.p.: 4–4), de még három góllal el is léptek (15.p.: 8–5). E hátrányt azonban nagyon rövid idő alatt sikerült ledolgozni (16.p.: 8–8), de a folytatás a házigazdáké volt. A szünetben minimális különbség állt az eredményjelzőn (15–14), majd a fordulást követően 17–17-nél jött össze újfent az egyenlítés. A felek ezt követően is jobbára fej–fej mellett haladtak, de az igazsághoz tartozik, hogy rendre a győriek kerültek előnybe, annak ellenére, hogy lányaink több ízben is támadhattak a vezetésért. Az utolsó három percnek 25–24-s részeredménnyel vágtunk ki, ám a hátralévő időt a zöld–fehérek 3–1-re, míg a meccset 28–25-re abszolválták.

    NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 18. forduló Győri ETO KC II. – Kozármisleny SE 28 – 25 (16 – 15)

    Győr, Audi Aréna – Magvassy-csarnok, 50 néző Vezette: Répás Georgina, Sebők Stefánia Versenybírók: Natkai József, Bognár Ferenc Kozármisleny SE: Radochay – Horváth G., Szemmelrock 7, Linder 2, Halász B. 4, Spán 6 (5), Schäffer 1 Csere: Gadányi, Vig (kapusok), Egervári 2, Fekete A. 2, Zeba 1, Menyhei, Ragoncsa, Szöllősi D., Tóth T. Vezetőedző: Kovács Tamás Az eredmény alakulása: 06. perc: 01–04 10. perc: 04–04 15. perc: 08–05 20. perc: 11–10 25. perc: 15–12 33. perc: 17–17 37. perc: 20–20 45. perc: 21–21 50. perc: 24–22 57. perc: 25–24 Hétméteresek: 3/3 illetve 5/5 Kiállítások: 4 perc illetve 8 perc

    EDZŐSZEMMEL

    Kovács Tamás: " – Komoly csalódottságot érzek... Leginkább azért, mert egy nyerhető meccset engedtünk elúszni, ebben az évben nem először. Jól mentünk bele a mérkőzésbe, figyeltünk hátul, eredményesek voltunk elől, de a hazai időkérés után szétestünk a védelemben. Elől tartottuk magunkat, de a védelem sajnos átjáróház volt. Kevés volt az ütközés és nem harcoltunk eléggé, de ami ennél is komolyabb baj, hogy nem koncentráltunk rendesen. Az eddig kiváló szélsőink sajnos kihagyták a kihagyhatatlant, így egygólos hátránnyal mentünk pihenőre. A második félidőben változott a játék képe: harcosabbak lettünk hátul, de még mindig nem eléggé. Ugyanakkor lassabb lett a támadójátékunk, így a gólok száma is csökkent ebben az etapban. Továbbra is hadilábon álltunk a koncentrálással: 20–20-nál és 21–21-nél is több támadást is vezettünk, de nem sikerült átvenni a vezetést. A mérkőzés során a szélekről és indulásból tizenkét ziccert hibáztunk. Ez senki ellen nem fér bele! A meccsről mindent elmond, hogy az első perceket leszámítva 1–2 gólnál nagyobb különbség egyszer sem volt. Sajnos a legvégére lett. Szomorú vagyok a tekintetben, hogy ezúttal több játékosomban sem éreztem az akaratot, a mislenyi szívet. Egy–két "profi" játékosnak érdemes lenne tanulnia mentalitás tantárgyból a junior, serdülő, U13-as korosztályok játékosaitól. Ezzel megint saját magunknak tettük nehézzé a folytatást."

    ***** NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 18. forduló – JUNIOR MÉRKŐZÉS Győri ETO KC II. – Kozármisleny SE 22 – 22 (14 – 14)

    Győr, Audi Aréna – Magvassy-csarnok, 50 néző Vezette: Lábadi János, Szakatics Alajos Kozármisleny SE: Gadányi – Zeba 2, Kalmár 1, Réti 6, Menyhei Cs. 2, Egervári 2, Schuszter Csere: Vidakovic 4, Leitner 2, Takács V. 2, Papp V. 1, Fekete A., Fledrich, Kovács V., Menyhei R., Potonjac Vezetőedző: Gyulay László Az eredmény alakulása: 02. perc: 00–01 06. perc: 05–01 12. perc: 08–04 18. perc: 10–04 22. perc: 11–07 35. perc: 16–15 41. perc: 18–18 47. perc: 19–19 51. perc: 20–20 58. perc: 21–22 Hétméteresek: 8/5 illetve 1/0 Kiállítások: 16 perc illetve 18 perc

    EDZŐSZEMMEL

    Gyulay László: " – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, sok hibát vétettünk és a védekezésünk sem volt kellően feszes, ennek köszönhetően négy–öt góllal elléptek a hazaiak. Negyedóra elteltével összeállt a védelmünk, s ekkor már jó tempóban játszottunk. A második félidőben nagyon sok ziccert rontottunk, felváltva vezettek a csapatok, így azt kell mondanom, hogy igazságos eredmény született. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a mérkőzés színvonala megfelelt egy NBI/B-s felnőtt találkozóénak. Gratulálok a lányoknak, mert hatalmasat küzdöttek! Le a kalappal előttük."