KOZÁRMISLENY SE

handball team

    „Reménykedem benne, hogy egyszercsak újra kezdhetjük” 2020.04.05. 00:00

    Főz, edzéseket ír, a testvérével sokat FIFA-zik, elvégzi az előírt tréningeket – szóval ebben a nehéz helyzetben sem unatkozik felnőtt csapatunk kapitánya, Vig Vivien. Eközben tartja a lelket a többiekben, s reménykedik benne, hogy bejelentik: folytathatják a bajnokságot.

    „Reménykedem benne, hogy egyszercsak újra kezdhetjük”

    – Remélem, ebben a nehéz időszakban sem veszítetted el a jókedved!

    – Ó, én próbálok vígkedélyű maradni most is, nem vagyok az a befordulós fajta! – válaszolta felnőtt csapatunk kapusa, Vig Vivien. – Pedig tényleg nehéz a helyzet. Már az online edzések is örömet jelentenek számunkra: nekünk, akiknek a sport a mindenünk, természetesen nagyon hiányzik a mindennapi testmozgás, az edzések, a meccsek. A kézilabda. És persze az is hiányzik, hogy együtt legyünk.

    – Azért el tudod ütni az időt?

    – Persze! Az edzések mellett is igyekszem minél többet mozogni, eljárok tekerni vagy futni a Tüskésrétre. Főzni is nagyon szeretek, érdekel a gasztronómia.

    – Van valami Vig-specialitás?

    – A chilis babomat már megkóstolta néhány csapattársam, nagyon ízlett a lányoknak. Szeretem a különleges, fűszeres ételeket, mindent meg tudok főzni.

    – Szóval edzések, főzés…

    – Sorozatokat nézek a tévén, és sok időm megy el arra is, hogy edzéseket írok a tanítványaimnak. Az U10-es, U11-es és U12-es kapusoknak vagyok az edzője, sokszor videókat is csinálok nekik, hogy lássák is a gyakorlatokat. Aztán ha van időm, játszom PlayStation-ön a tesómmal, nagyokat FIFA-zunk, itthon pedig a Nintendo Wii-t használom, amellyel játék közben mozogni is kell. A mamámmal manapság kevesebbet találkozom, de sokat beszélek vele, miként anyuékkal is. Nem akarom, hogy elkapják a vírust, óvom őket, így aztán marad a telefon.

    – Miként a lányokkal kapcsolatban is.

    – Nagyon hiányoznak! Visszasírom azokat az időket, amikor szinte mindig együtt voltunk. Természetesen most is sokat beszélgetünk, de azért ez így egészen más.

    – Csapatkapitányként egy ilyen szituációban különösen fontos a szereped.

    – Amikor a vezetőedzőnk kéri, hogy közvetítsek valamit, közvetítem. És persze próbálok a lányok lelkével is foglalkozni, igyekszem mindenkinek segíteni. Én szinte mindent humorral kompenzálok: lehet bármilyen rossz kedvünk, mindig mosolyt tudok sz..ni az arcokra.

    (Egyperces nevetés következett. Ilyen elszólást azért ritkán élünk meg – ez is amolyan Vig Vivis volt.)

    – Szóval mindig mosolyt tudok csalni az arcokra. Ahogy most is – próbált korrigálni Vivi.

    – Hogy érzed, a szezonunk is jobbára mosolygós volt?

    – Tavaly a harmadik helyen végeztünk, ezzel jó magasra feltettük a lécet magunknak. Ebben a szezonban szerettük volna megugrani, azért küzdöttünk, hogy előrébb lépjünk. Ha az összképet nézzük, úgy érzem, jól teljesítettünk. Sokat és keményen edzettünk, ezért voltunk ott végig az elején. Szerintem képesek is lettünk volna arra, hogy feljebb lépjünk. Ami biztos: a szívünk mindig, minden meccsen a helyén volt!

    – Mit gondolsz, lesznek még meccseink ebben a szezonban?

    – Folyamatosan nézem a híreket, s én továbbra is bizakodó vagyok, nem adom fel. Reménykedem benne, hogy egyszercsak újra kezdhetjük! Éppen ezért folyamatosan úgy készülök, hogy ha bejelentik, folytatjuk, a topon legyek.