KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Sikerült javítani 2019.09.08. 00:00

    Ifjúsági I. osztályban is megszereztük első győzelmünket.

    Sikerült javítani

    Szokatlan időpontban, péntek délután léptek pályára lányaink a NEKA II-es csapatának vendégeként. Az első forduló után Gyulay László, és természetesen a csapat célja is a hazai botlás kijavítása volt. Komoly edzésmunka, és folyamatos beszélgetések kísérték a heti munkát, aminek meg is lett az eredménye. Bár a mérkőzés első találatát a hazaiak jegyezték, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és ezáltal a vezetést is. Az első játékrész 30 perce után 3 találatos előnnyel ülhettünk le szusszanni egyet az öltözőben. A második 30 perc, ahogyan az első, szintén NEKA találattal indult, majd ismét a mi akaratunk érvényesült a 40 x 20 méteren, így végig vezetve, ám a végére kicsit kiengedve hoztuk el a két pontot a Balaton partjáról. 

    Gyulay László: 

    Egy nagyon szoros, és kiélezett mérkőzést sikerült megnyernünk. Nagyon örülök a győzelemnek, mert sokat dolgoztak ezért a lányok. Az elmúlt fordulóhoz képest kevesebb hibánk volt, és ezúttal feszes volt a védekezésünk. Amit külön kiemelnék, hogy a két meccsen, két gyors csapat ellen, nem kaptunk indítás gólt, ami hatalmas fegyvertény. Vannak területek amelyekben fejlődnünk kell, mert a két összecsapáson kapott 47 góllal elégedett vagyok, de a 47 lőtt gólunkkal már kevésbé. Biztos vagyok benne, hogy ezen a területen is sikerül előrelépnünk! 

    NEKA II. - Kozármisleny SE (9-12) 21-23 
    Ifjúsági I. Osztály
    Vezette: Bazsó, Kertész 

    Kozármisleny SE: Vukmann, Wichmann - Kovács 6, Acsai, Köpösdi 4, Leitner 2, Bácsalmási, Pocsay 5, Dézsi, Fledrich 3, Nemes, Takács, Menyhei R. 2, Menyhei Cs., Ancil 1 
    Edző: Gyulay László