KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Tegyük oda magunkat a szezon hajrájában! 2018.04.13. 00:00

    Lassan itt a bajnokság vége, felnőtt csapatunknak már csak öt mérkőzése van hátra - köztük három hazai pályán. Az elsőre szombat délután (18.00) kerül sor, a Gárdony-Pázmánd együttesét fogadjuk, s muszáj nyernünk.

    Tegyük oda magunkat a szezon hajrájában!

    Sajnos a bajnoki bronzérem elúszni látszik számunkra, hiszen a Swietelsky-Szombathely három ponttal előz meg minket. Nem valószínű, hogy a hátralévő meccseken eljátszaná ezt az előnyt, ugyanakkor feladni semmiképpen sem szabad, ami rajtunk múlik, meg kell tenni, mert sohasem lehet tudni, elképzelhető, hogy mégiscsak ölünkbe hull a lehetőség. Akkor pedig élni kell vele!

    Miként arra is figyelnünk kell, hogy megtartsuk jelenlegi pozíciónkat. A negyedik helyen állunk, vagyis ha minden így marad, akkor is szép szezont zárnánk. Ennek érdekében a hátralévő mérkőzéseinken is maximálisan oda kell tenniük magunkat játékosainknak, s ha lehet, mind az ötöt be kell húzni - a sorsolás ismeretében van rá reális esély (játszunk hazai pályán a Gárdony-Pázmánddal, a Pilisvörösvárral és a NEKA együttesével, idegenben pedig a Szekszárddal és a Rinyamenti KC-val). Persze menjünk csak szép sorjában, s először győzzük le szombat délután a Gárdony-Pázmánd együttesét!

    • A játékosok hozzáállása, teljesítménye hullámzó volt az utóbbi időszakban, pedig muszáj még odatenniük magukat annak érdekében, hogy ne rontsuk el ezt a szép szezont - fogalmazott a vezetőedző, Kovács Tamás. - Mindenkinek félre kell tehát tennie a búját-baját, s koncentrálnia kell a következő feladatra: majd a szombati mérkőzésünk választ ad arra, hogy mindez sikerül-e. Az idény végéig öt bajnokink van vissza, úgy vélem, ha a soron következő hármat megnyerjük, akkor a negyedik helyünket már bebiztosítjuk.

    Nyilván nem lesz könnyű, de nem kérdés, ez a kozármislenyi csapat képes arra, hogy két vállra fektesse otthon a Gárdony-Pázmándot, majd idegenben a Szekszárdot, aztán ismét saját szurkolói előtt a Pilisvörösvárt. Ebből a háromból az első sem tűnik egyébként sétagaloppnak, a leendő vendégeink ugyanis a középmezőnyhöz tartoznak, a kilencedik helyen állnak. Oda kell tehát tenniük magukat Palotás Fanniéknak - de biztosak vagyunk benne, hogy oda is teszik, s ezzel nagy örömet szereznek szurkolóinknak.

    Hajrá, lányok!