KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Újabb két pont 2019.10.07. 00:00

    NBII -es csapatunk itthon tartotta a bajnoki egységeket 

    Újabb két pont

    Gyulay László tanítványai az idei harmadik mérkőzésüket játszották a Dél-Nyugati pontvadászat során. A mérkőzésig felemás mérleggel álltak lányaink: az ide vonatkozó statisztikában egy vereséget, és egy győzelmet regisztrálhattunk. A 2 hetes “szünet” kiváló alkalmat biztosított a hibák javítására, rendbetételére. Ez részben sikerült is, ami az eredményen is meglátszott a hétvégi, Tam-Bau Tamási KC elleni összecsapáson. A védekezés az eddigieknél keményebb, pontosabb volt, alapot adva a magabiztosság megszerzéséhez. Az első félidő derekáig nem sikerült leszakítani lelkes ellenfelünket, ám a huszadik percben ritmust váltottunk, és egy 6-0-ás rohammal elléptünk ellenfelünktől, így a szünetben 15-8-as álláson állapodott meg a kijelző. A második félidőt ott folytattuk, ahol az előzőt abbahagytunk: a 15-ik percig 4 találatot engedélyeztünk a Tamásinak, míg mi 8-at szereztünk, így eldőlt a két pont sorsa.  

    Az egész mérkőzésen stabilan, jól védekeztünk, amivel nagyon elégedett vagyok. Sokat dolgoztunk az elmúlt két hétben, hogy javítsuk a hibáinkat. Ez részben sikerült, de még sok munka vár ránk, és azaz igazság, hogy még mindig nem azon a fordulatszámon pörgünk, amit szeretnék látni.- Összegezte röviden Gyulay László az érzéseit az összecsapás kapcsán. 

    Kozármisleny SE - Tam-Bau Tamási KC (15-8) 33-22
    NBII Felnőtt, Dél-Nyugat 
    Vezette: Herceg, Piller 

    Kozármisleny SE: Bocskor, Vukmann, Wichmann - Kovács 3, Acsai 6, Köpösdi 3, Bácsalmási, Pocsay 5, Dézsi 4, Fledrich 1, Dobszai, Takács 1, Menyhei R. 2, Nemes 3, Ancil 3, Kozsán 2 
    Edző: Gyulay László