KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Üstökös Kupán jártunk 2020.11.05. 00:00

    Összesen 4 csapattal képviseltük a mislenyi színeket Dunaújvárosban

    Üstökös Kupán jártunk

    Idén is megrendezte a DKKA a hagyományos felkészülési tornáját az utánpótlás számára, amelyről természetesen nem hiányozhattak egyesületünk gárdái sem. A legkisebbek kezdték meg a sort, a szerdai napon U11-es összecsapásokat rendeztek, melyeken a gyermekbajnoki fordulókon megszokott módon két csapattal vettünk részt: Kozármisleny SE-Kék, Kozármisleny SE-Fehér néven indultak lányaink. Csütörtökön az U12-es gárdák játszották le mérkőzéseiket a zárt kapuk mögött, míg pénteken az U13-as gárdák mutathatták meg edzőiknek, hol tartanak a felkészülésben. 

    Kovács Enikő, U11, Kozármisleny SE-Kék, Kozármisleny SE - Fehér: Mint minden évben, idén is megméretettük magunkat az üstökös kupán. Egytől egyig mondhatom, minden játékos a tudásához mérten túlteljesített a mérkőzéseken. Küzdésből csillagos ötöst érdemelnek. Kipróbáltunk új dolgokat, voltak szép megoldások, természetesen hibák is, amiből tanulhatunk. Igazi kézilabda maratont tartottunk. Remek hangulatban, labda pattogással telt a nap.

    Tatai Tamás, U12, U13: A torna lebonyolítása a jelenlegi vírushelyzet miatt közel sem volt ideálisnak nevezhető. 4 mérkőzés egyetlen nap alatt szerintem ”kicsit sok volt”, de a sérülések legalább elkerültek minket. A mutatott játék az előzőek tudatában hullámzó volt. A végére rendesen elfáradtak a lányok. Védekezésben kellene előrébb lépni… ott láttam hiányosságokat, de azon vagyunk, hogy fejlődjünk ebben az irányban is.

    U11-es mérkőzések: 
    Kispest NKK - Kozármisleny SE-Fehér 
    Kozármisleny SE-Fehér - Harta KC 
    Kozármisleny SE-Fehér - Rácalmás SE 

    Kozármisleny SE-Fehér: Brigovácz, Fazekas, Grácz, Grecht, Horváth, Jancsó, Katona, Lovász, Pataki, Rázsics, Takács, Till 

    Szeged SE - Kozármisleny SE-Kék 
    Kozármisleny SE-Kék - ASI DSE 
    Kozármisleny SE-Kék Érd 

    Kozármisleny SE-Fehér: Almási, Antolovics, Csiki, Hamarics-Fejes, Horváth, Mohai, Pólya, Szugfill E., Szugfill R., Tábori, Tajti, Tóth, Vadasy, Werner  

    U12-es mérkőzések: 
    Fiatal Kézilabdások SE - Kozármisleny SE 14-7 
    Kozármisleny SE - Szent István SE 15-19 
    Kozármisleny SE - Érd 13-8 
    FTC KN Kft - Kozármisleny SE 23-19 

    Kozármisleny SE: Bohner, Böröcz, Egry, Györe, Hoffmann, Jarjabka, Kóródy, Lasztóczi, Nóránt, Pintér, Pirk, Szép

    U13-as mérkőzések: 
    Kozármisleny SE - Bajnok DSE Nemesvámos 9-12 
    KÖFÉM SC - Kozármisleny SE 12-19 
    Kozármisleny SE - DKKA NKFT 18-11 
    Solymári SC - Kozármisleny SE 19-18

    Kozármisleny SE: Bohner, Böröcz, Farkas, Horváth, Lasztóczi, Nagy, Neuperger, Nickl, Rigó, Varga A. Varga V.