KOZÁRMISLENY SE

handball team

    „Várom már, hogy visszatérjek!” 2020.05.26. 00:00

    Egy éves kihagyás után a következő szezonban már ismét ott lesz az edzői stábban Kovács Enikő, aki édesanyaként tér vissza. Kislánya, Júlia az utóbbi hónapokban már kapott némi ízelítőt a kézilabdából.

    „Várom már, hogy visszatérjek!”

    A legutóbbi szezont kihagytad, hiszen októberben megérkezett a kislányotok. Kerek a világ?

    Október 18-án jött meg a kislányunk, Szegvári Júlia. Nagyon örültünk neki, tényleg kerek a világ azóta, ő tölti ki a mindennapjainkat. Sikerül is neki mindig alakítani valami olyasmit, amivel feldobja a napot: négy kézre áll, hintázik. Nagyon zsivány! Sokan mondják, hogy rám hasonlít! – mondja nevetve Enikő.

    Azóta nincs is kézilabda?

    Dehogynem! Ugyanúgy figyelem a híreket, mint korábban, főleg most, a járványhelyzet idején. És persze tartom a kapcsolatot a kollégákkal. Persze, kicsit háttérbe szorult a kézilabda, de azért nézzük a meccseket, a visszajátszásokat. Egyébként a Lia is imádja, szereti a hangzavart, hozzászokott már. A karácsonyi leállás előtt már vittük edzésekre, tavasszal pedig volt utánpótlás mérkőzéseken.

    A felnőtt csaták?

    Azok kimaradtak. Mindig pont fürdetési időben voltak.

    A korábbi csapatodat, az akkori U12-eseket le kellett adnod. Tartjátok a kapcsolatot a lányokkal?

    Egy évet dolgoztam velük, nagyon jó csapat kovácsolódott össze, remek társaság volt. Kaptam is a lányoktól egy emlékezetes, klassz búcsúbulit: a sellyei strandfürdőn töltöttünk egy egész napot, főztünk, minden volt, kaja, pia, olimpia. Emellett megleptek egy kék-fehér kis bodyval is, amelyen ez a felirat szerepel: „Én egy kézilabdás anyuka gyereke vagyok, olyan, mint más, csak sokkal menőbb”. De nem csak a gyerekekkel voltam jóban, a szülőkkel is jó kapcsolatot alakítottunk ki, többen a mai napig hívnak, érdeklődnek, kérdezik, mikor kapnak új képet a kicsiről, mi van a gyerekkel. Ez nagyon jólesik.

    Mikor tér vissza a kézilabda a mindennapjaidba?

    Úgy beszéltük meg a főnökkel, Kovács Tamással, hogy a következő szezont már elkezdem, augusztusban visszatérek. Imádok babázni, de mindenki tudja rólam, hogy nem vagyok egy otthonülő típus: örülök neki, hogy az édesapja és a nagyi is tud vele foglalkozni. Ráadásul az edzősködés nem olyan, amit ne lehetne egy kisgyerek mellett csinálni. Úgyhogy nagyon várom már az újrakezdést, mert nekem a kézilabda nem csak a munkám, a hobbim is!