KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Visszaad mindent, amit kap! 2017.08.08. 00:00

    Kész szerencse, hogy annakidején a szomszédba kézilabdázók költöztek – ha nem így történt volna, Rideg Renáta talán még most is szinkronúszó lenne, nem pedig csapatunk új beállósa.

    Visszaad mindent, amit kap!

    A nyári szünetben csapatunkhoz új beállós is érkezett: a 20 éves Rideg Renáta Székesfehérvárról igazolt hozzánk. Csak a véletlenen (vagy nevezzük a sors kezének?) múlott, hogy kézilabdázó lett belőle – korábban szinkronúszó volt.

    Rideg_Renáta_vágott.jpg


    – A szomszédba két kézis költözött, akik nagyon aranyosak voltak. Anyával pedig jártunk ki meccsekre, amik tetszettek. Na, ezért aztán egy idő után úgy döntöttem, hogy én is kézilabdázni akarok. Az első edzés kalandos volt, mert mondta a tréner, hogy kettesből lőjek, én meg azt sem tudtam, miről beszél, mi az a kettes. Labdát sem tudtam vezetni, úgyhogy inkább szépen leültem a kispadra – mesélt a kezdeti nehézségekről Rideg Renáta.
    A labdavezetéssel már nincs gond, lőni is megtanult már (más kérdés, hogy nem elsősorban kettesből). Székesfehérváron az NB I.-ben is bemutatkozott, de nagyon kevés játéklehetőséget kapott, kettőssel a csurgói NB I. B-s csapatban, valamint a junioroknál volt többet a pályán.


    – A fehérvári felnőtt nagycsapatban nem kaptam meg a lehetőséget, ezért akartam most váltani. Többet szeretnék játszani. Kovács Tamás szimpatikus dolgokat vázolt fel, örülök, hogy Kozármislenybe kerültem. Az a legfontosabb, hogy sok időt töltsek a pályán.


    Bár nem egy könnyen beilleszkedő típus, ezúttal ez is zökkenőmentes volt. Picit tartott a változástól, hiszen új csapat, új edző, új játékosok, de aztán hamar kiderült számára, hogy nincs mitől félnie.
    – Tök jó ez a társaság, minden pozitív! Remélem, hogy az eredmények is jönnek majd, nagyon bízom benne, hogy egy érmes helyezést el tudunk csípni. Én biztosan mindent megteszek a posztomon: nagyon szeretek a falban harcolni, visszaadok mindent, amit kapok! – árulta el Rideg Renáta.
    Nem irigyeljük az ellenfeleket!