KOZÁRMISLENY SE

handball team

    Zsinórban a nyolcadik bajnoki győzelem! 2021.04.11. 00:00

    Nem volt egy sétagalopp, meg kellett dolgozni a sikerért, de ez így is van rendjén: hazai pályán három góllal vertük a Szekszárdi FGKC csapatát, s ezzel tovább tart jó sorozatunk.

    Zsinórban a nyolcadik bajnoki győzelem!

    A tabellán elfoglalt helyezésekből, az erőviszonyokból kiindulva kötelező győzelem előtt álltunk, de mindenki tudja, hogy sokszor pont az ilyen meccsek a legveszélyesebbek. Az első félidőben ötgólos előnyre tettünk szert, ez alapján úgy tűnt, sínen vagyunk és magabiztosan verjük a szekszárdi vendégeket. A szünet után azonban nem a mi szájízünk szerint alakult a bajnoki, mert ellenfelünk nagyon szívósan küzdött, s fel tudott jönni két gólra is (48. perc: 22-20). Közelebb azonban nem engedtük, és a végén 28-25-ös győzelmet arattunk.

    Zdenko Kordi: – Gratulálok a játékosoknak a megérdemelt győzelemhez! Az utolsó pár hétben betegségek, sérülések hátráltatták a munkát, ami nyomot hagyott rajtunk. Nem volt meg a megfelelő koncentrációnk, ennek eredményeképpen pedig nem tudtuk leszakítani ellenfelünket, pedig a lehetőségünk többször is megvolt rá. Az ilyen mérkőzéseket is meg kell tudni nyerni. Bravó, Csajok!

    Kozármisleny SE–Szekszárdi FGKC 28-25 (16-11)
    Női kézilabda NB I. B Nyugati csoport. Kozármisleny, Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött.
    Vezette: Fehér Viktória, Kékesi Krisztina.
    Kozármisleny SE: Gadányi (kapus) 1, Wichmann (kapus), Tobak 7, Scheffer 4, Markovics 4, Polics 3, Hornyák 3, Schäffer 2, Halász 1, Linder 1, Grénus 1, Takács 1, Kovács V., Köpösdi, Péter P., Szabó P.
    Vezetőedző: Zdenko Kordi.