Fegyelmezetten

Fegyelmezetten

2026. November 02., Monday


U20 I. osztályú csapatunk a Győri ETO KC vendége volt pénteken, a bajnokság hetedik fordulójában

Igazi rangadóra utaztunk Győrbe: hibátlan mérleggel érkeztünk az élmezőnyhöz tartozó ETO otthonába. A hazaiak kezdtek jobban, az első tíz percben kétszer is két találattal vezettek, de a 11. percre egalizáltunk, majd az első negyedóra végéig fej-fej mellett haladt a két csapat, de 7–7 után jöttek a mi perceink. Védekezésben megtaláltuk a hazaiak ellenszerét, aminek hatására a győriek több, mint hét percen keresztül nem találtak a kapunkba, mi pedig öt gólt szereztünk egymás után. Ezt a hazai időkérés sem tudta megállítani. A 28. percre már hét találat volt az előnyünk, a szünetben pedig 12–19 állt az eredményjelzőn. A térfélcsere után két góllal kezdett az ETO, amivel ötre csökkentette a különbséget, de ennél közelebb már nem tudtak férkőzni. A 43. percre már 19–28-ra, kilencgólosra nőtt az előnyünk, amiből a hajrában a hazaiak még faragtak egy kicsit, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. Lányaink végül 36–28-as sikerrel hozták el a két pontot Győrből. 
Legközelebb a Moyra-Budaörs United Shipping érkezik hozzánk, így újabb rangadó következik, ezúttal hazai pályán, november 4-én, szerdán. Gyertek, szurkoljatok a lányoknak! 
Hajrá, Misleny!

„Gratulálok a csapatnak a fegyelmezett játékhoz és a győzelemhez! Egész mérkőzésen támadásban és védekezésben is fegyelmezettek és koncentráltak tudtunk maradni. A siker kulcsa az volt, hogy a saját feladatainkra koncentráltunk. Ezt a hozzáállást kell tovább vinnünk a Budaörs elleni mérkőzésre is, hiszen a tavalyi bronzérmes érkezik hozzánk. Haladunk tovább, lépésről lépésre!“ – Mátrai Péter

Győri ETO KC – ID Hungary-Kozármisleny SE 28–36 (12–19)
U20 I. Nyugat, 7. forduló, 2026.10.30. 16:00
Audi Aréna, Győr – 100 néző
Játékvezetők: Balogh Marcell, Muzslai Dávid

KSE: Nickl 1, Stark – Lakos 3, Bernhardt 1, Friedszám 3, Ostrosics 10, Hónig 11, Palotás 3, Molnár 1, Kulcsár 1, Kiszely, Kelemen, Böröcz, Fazekas 1, Hoffmann 1
Edző: Mátrai Péter

Megosztás: Facebook WhatsApp